Rólunk

A nevem Ujvári Adrienn, 2013 óta foglalkozom japán akitákkal. Már gyerekkorom óta nagyon közel álltak hozzám a kutyák, mindig családtagként tekintettem rájuk, nem csupán házőrzőként, vagy eszközként kezeltem őket. Egy kutya társ a mindennapokban, boldogságot és őszinte szeretetet ad családjának.

Az első kutyám egy édes kistestű keverék volt, nagyon hosszú és szép életet élt. Megtanította számomra, hogy kutya nélkül nem érdemes élni. 14 éves koromban figyeltem fel az akitákra, mint fajtára. A fajta sajátosságai fogtak meg igazán. Feltétel nélküli hűség, egygazdás jellem, makacsság, büszkeség, erőteljes megjelenés. Egy olyan kutya, akinek a szeretete nem csak az ölébe pottyan az embernek, hanem igenis meg kell érte dolgozni. Kihívással teli feladat egy akita társsá nevelése, de az eredmény magáért beszél. Talán az ember azt becsüli a legjobban, amiért megküzdött. Az egyetem befejezése után jutottam el arra a döntésre, hogy adottak a körülmények álmaim kutyájának a megtalálásához.

Az első akitámat kifejezetten hobbi célra vásároltam. Nem érdekeltek a kiváló felmenők, genetikai betegségek, kiállítások világa, tenyésztés, kitűnő küllem, csak az hogy legyen egy társam, olyan gyerekpótlékféle, akiről gondoskodhatok, nevelgethetek, suliba járhatunk és nagyokat kirándulhatunk. Sajnos ez a tervem kudarcba fulladt, elveszítettem őt még egy éves kora előtt egy vele született, gyógyíthatatlan genetikai betegség miatt. Hosszú időbe telt mire kihevertem, de az együtt töltött idő rádöbbentett hogy ez a fajta áll hozzám a legközelebb. Rengeteget tanultam tőle és rengeteget fejlődtem emberileg, amíg velem volt.

Kicsit komolyabban beleástam magam a tenyésztésbe, az akiták történelmébe és fajtajellegébe. Talán ennyire még semmi nem érdekelt, egész életemben. Hosszasan tanulmányozva a fajtát és felmenőket, egy horvát kennelben születendő kiskutya mellett döntöttem, ő Haru. Olyan kiskutyát kerestem aki kellően intelligens és munkakutyának is alkalmas, de emellett kiváló küllemmel rendelkezik, igazi showkutya, egészséges, szűrt, megfelelő idegrendszerű szülőktől. Vele beteljesült az álmom, sorra jártuk a kiállításokat, sikert sikerre halmozva, elkezdtünk trükkös bemutatókat tartani beteg gyerekeknek, illetve az érdeklődési körének és készségeinek megfelelően a mantrailingbe is betekintést nyertünk, eleinte csak hobbi szinten. Ez azóta már komolyodott, éppen a mantrailinges mentőkutya vizsgájára készül 🙂

A tenyésztés gondolata már Haru kölyökkora óta a fejemben forgott, ám nem találtam hozzá megfelelő párt, akibe azonnal beleszeretek és nagy valószínűséggel olyan kiskutyákat várhatok tőlük, akik magas minőséget és intelligenciát képviselnek.

Ez a gát akkor tört át, amikor Haru 1 éves lett. Megpillantottam az akkor néhány hetes Amayát, és nem tudtam volna elképzelni hogy ő másé legyen. 2 héten belül már úton volt hozzánk. 🙂

Azóta egy nagy boldog család vagyunk, Haru és Amaya rajonganak egymásért, azt hiszem igazán jó párost alkotnak.

A mi kennelünkben a kutyusok családtagok. Velünk jönnek nyaralni, étterembe, kisebb-nagyobb kirándulásokra. Együtt járunk biciklizni, minden nap nagyokat sétálunk, sosem unatkozunk.

A nálunk született kölykök megfelelő szocializációjáról minden esetben gondoskodunk, oltva, féregtelenítve, egészségügyi garanciával, törzskönyvezve kerülhetnek leendő gazdijukhoz 10 hetes koruk után.

Tenyészcélunk meghatározása során nagy hangsúlyt fektetünk a belső tulajdonságokra is. Fontos számunkra a képezhetőség, a figyelmesség és értelem.

Küllem tekintetében a Japánban született kutyákra jellemző vonásokat részesítjük előnyben, úgy mint mandulavágású, sötét szemek, nemes tartás, sportos testfelépítés, erőteljesen kunkorodó farok.

Megérkezett hozzánk Haru. Első dolga volt bevetni magát az ágyba, na de ki tudna ellenállni egy ilyen elbűvölő pofinak

Meglátni és megszeretni…ő Amaya. Azt hiszem nem kell magyarázkodnom mibe is szerettem bele 🙂

Együtt a kis csapat. Kiállítási hangulatban Szerencsen. Maya debutáló showja, kiváló eredményekkel, Haru pedig egy CAC és BOB címmel gazdagodott.

“Kutya nélkül lehet élni, de nem érdemes.”